ZSK2028: Mit gondolsz általában a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatáról (fesztiválok, programsorozatok, egyedi rendezvények)?

Sz. Zs.: Azt gondolom, hogy mostanra már az is pozitívum, ha létezni tud. Amennyiben egy programra van kereslet, ha van befogadó közönsége, közössége akkor működni tud. Alapvetően nem is a zsidó kortárs kultúra szenvedi a támogatás és összefogás hiányát szerintem, hanem a kortárs kultúra egésze, így ezen belül a kortárs zsidó kultúra is. Szerencsés ha mégis létre tudnak jönni programok, fenn tudnak maradni intézmények. Minden egy szélmalomharc, ha egyedül Don Quijote-ként vívódunk. De nem mindenki számára komfortos összefogni, vagy egymás felé nyitni.

ZSK2028: Van ezek között olyan, amelyet progresszívnek tartasz? Miért?

Sz. Zs.: természetesen van. De ismereteim egyáltalán nem széleskörűek, ezért a véleményem nem hiszem, hogy bármit is jelentene, sőt nem is igazán formálok véleményt, nem gondolom azt, hogy feltétlenül az volna progresszív amit éppen akkor én annak látok. Folyamatok során jönnek létre események, ezeknek szervező csoportjai változó felállásokban és körülmények között hozzák létre az egyszeri vagy ismétlődő programokat. És kinek a szempontjából progresszív? Mihez képest progresszív? Nem igazán tudom értelmezni, mit jelent a progresszív kortárs zsidó kultúra, hiszen én inkább úgy látom, hogy kortárs kultúra van, amelynek részét – ha nem éppen az alapját és eredetét – alkotja a kortárs zsidó kultúra. De meglehet, hogy ezt csak a hiányos ismereteim miatt gondolom így. Számomra az egyediség lényeges kérdés mindig, mindenben, de ez más kérdés, mert én gyökértelen vagyok.

A Marom például konzervatív közösség, programjai progresszívek, kortársak, sokfélék, befogadóak és nyitottak: úgy látom, ez tudatos célkitűzés.

Azt hiszem, hogy a Teleki Téri Imaház programjai is sokrétűek. A 2b galériában és hozzá kötődően létrejövő kiállítások és események úgyszintén. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár is befogad kortárs programokat, mint például a Don Tamás által kúrált Enyészpontok 3 vagy az időszakosan működő Síp12 galériában megrendezett, Farkas Zsófia által kúrált Hiányjelek című Ország Lili és Fábián Noémi kiállítás is, többek között... Az Ausztrics Andrea produceri és kurátori tevékenységét összefogó, újonnan létrehozott Info.Aula kiállítási, filmes programjai, kiadványai kortárs és egyben zsidó tematikájúak. Azt láttam, hogy a Limmud fesztiválok programjai között is van számos kortárs elem, mint például a Révész Bálint, Nagyi Projekt című filmjének vetítése, Rajk László látványtervező és építész előadása, a Bét Orim közösség jelenléte, vagy Beszélgetés Ari Formannal a Waltz avec Bashir című animációs film rendezőjével... Hasonlóképpen a Szombat című folyóiratban megjelenő cikkek, írások között is számottevő a kortárs tartalom, tehát mint mindig, a progresszív és a konzervatív szálak, irányok árnyaltak, összeérnek, egymáson folynak keresztül, ami csak erősítheti külön-külön az egyes programok saját irányultságát, jellegét. Az Izraeli Kulturális intézet is befogad kortárs programokat és kiad kortárs kiadványokat, mint például a Kapitány Eszter által illusztrált nyelvkönyv, a Bálint ház ugyszintén.... A Mozaik Hub-ot kevésbé ismerem, de tudomásom szerint egy összekapcsolási kísérlet, egy platform, ahol lehet szó a kortárs és progresszívabb törekvésekről is, irányzatokon átívelő hálózat kiépítése a céljuk, ha jól értem.

ZSK2028: Szerinted léteznek-e kimondottan zsidó vonatkozásúnak tekinthető kulturális kérdések? Mi teszi őket azzá és kiket kellene megszólítaniuk?

Sz. Zs.: Léteznek, ha valaki számára ez egy alapvető kérdés, akkor máris létezővé válik. Szerintem viszont inkább arról van szó, hogy a mindenkori és kiváltképpen az európai előremutató kultúra mindig is a zsidó kultúrán alapult, magában foglalta azt, vagy arra építkezett. A kultúra bizonyos elemei, működési mechanizmusai tekinthetőek alapvetően zsidónak, de erre ráépültek más kultúrák, amelyek egybeolvadtak. A kérdés itt inkább az lenne, hogy mi a kortárs? Mitől kortárs valami? Például, hogy ha John Zorn koncertet adna mondjuk egy Hanuka fesztiválon, utána zenélne a Montreux-i Jazz fesztiválon is, vagy ha Paul Auster felolvasna ugyanitt, és utána például felolvashatna a könyvhéten is (jó volna, mi?). Amennyiben léteznek kimondottan zsidó vonatkozású kulturális kérdések akkor természetesen az is kérdés, hogyan lehet egyszerre hagyományt továbbvivő, hagyományokra építkező tehát konzerváló, konzervatív és progresszíven előremutató valami? Természetesen bárkit megszólíthat egy kortárs zsidó kulturális program, sőt azt is gondolom, hogy a többségi társadalom számára nagyon lényeges volna, hogy elérhetőek legyenek ezek a programok, szélesebbé váljanak az ismereteik. Természetesen kérdés, mi köt össze programokat, alkotókat és mi köti össze őket a közönséggel? Természetesen általában a fiatalabb emberek nyitottabbak a progresszivitásra és ez idővel, az élet során általánosságban csökken, és bár nem feltétlenül változik ez mindenkinél így, azért mégis könnyebb fiatal embereket megszólítani...

ZSK2028: Szerinted van-e létjogosultsága a mai magyarországi kulturális életben egy olyan kezdeményezésnek, amely kimondottan a zsidó kultúra kérdéseit tematizálná?

Sz. Zs.: Nem értem a kérdést... Van, természetesen, hiszen felmerült. A Maromban és úgy látom máshol is. Jó volna közös szálakat kiépíteni, ugyanakkor nem akarnék beleszólni, hiszen nem értek hozzá annyira. Azt hiszem, szükség van a zsidó kultúra kérdéseinek koncentrált tematizálására, mindig szükséges az újradefiniálni, mindig újra tanulni, az új helyzetet értelmezni, ismereteket bővíteni, elmélyíteni. De azt hiszem mégsem értem a kérdést...., esetleg az lenne, hogy probléma-e ha nem foglal magában más kisebbségeket? Ez a két dolog nem zárja ki egymást! Párhuzamosan történhet, a programokban más kisebbségek kultúrája is megjelenhet, koncertek programok, előadások formájában (ahogyan egyébként történik a valóságban is).

ZSK2028: Milyen alternatív kulturális formákat látnál szívesen és szerinted hogyan lehetne ezeket működtetni hosszabb távon?

Sz. Zs.: Természetesen, ezek mindegyikét külön-külön és együtt is jó ötletnek tartom. Az egyetlen útnak a kortárs élet fenntartására jelen pillanatban az egymás felé fordulást – nyitást, összekapcsolódást más közösségekkel, irányzatokkal szervezetekkel, műfajokkal – valamint a nemzetközi kapcsolatok építését tartom. Egyetlen dolgot látok biztosnak, hogy időszakos folyamatokban lehet csak gondolkozni, és amennyiben működnek, meghosszabbítani azokat. Mindenkin egyre nő a nyomás, így nehezebb embereket megszólítani. Nem „csak” zsidó szervezetekkel, hanem „csak” művészeti, kulturális szervezetekkel is lehetne együttműködni, nem?

ZSK2028: Szerinted lehetséges-e olyan kulturális műhelyek létrejöttét kezdeményezni, elősegíteni, amelyek hosszabb távon életképesek és bővülésre alkalmasak. Ha nem, miért, ha igen, hogyan?

Sz. Zs.: Nem lehet feladni, nem lehet magunkat zárójelbe tenni, nem lehet beszüntetni a munkát, mégcsak arra sem lehet számítani, hogy egy próbálkozás feltétlenül sikerülni fog, mert a megváltozott helyzetben nehéz kibontakoztatni bármit is. Hosszabb távon csak akkor lehetséges a működés, ha más szervezetekkel, műhelyekkel összefogva, a már létezőket figyelembe véve, más közösségekkel összekapcsolódva működünk, vagy csak nagyon kicsiben és privátban gondolkozunk. Akár ez a kettő is összefonódhat, például finanszírozásnál, cégek esetében is szóba jöhet. Egy személy például, aki számára valami személyesen érdekes vagy fontos, lehet, hogy ilyesmihez szívesebben adna támogatást...

Kiállítások, válogatás: 2018, Melléktermék, egyéni kiállítás Hidegszobastúdió, CEAAC, Strassbourg rezidencia program a Budapest galéria jóvoltából, 2017, MQ, Q21, Bécs, rezidencia program a Tranzit.at, Erste alapítvánnyal, rajzok a Cooperative city-hez, 2016, The Measure of our Traveling Feet, Marres House for Contemporary Culture, Maastricht, 2014 Co-op szövetkezet, Csatlós Judittal és Daniela Krajcova-val az FKSE Enyhén átszínezett részeként, Kontinensek elfelejtése, Inda galéria. 2013, Rejtett Víziók, Csepel. 2012 travel grant, a Budai György alapítvány és az Alma on Dobbin támogatásával, New York, Ano Lino workshop, Banska Stanica art center, Curator’s Lab workshop CosntructLab/Exyzt, Guimaraes. 2011, Valam hiányzik a Liget galéria, Mézesmaddzag Ingatlan iroda, Inda galéria.

További infók: http://zsofiaszemzo.com/

ZSK2028: Mi a véleményed a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatáról?

LG: Nem követem a zsidó kulturális programok kínálatát igazából sem Magyarországon, sem Berlinben. Nem is pontosan tudom, hogy mi az a zsidó kultúra... Azt hiszem, hogy azért nem követem, mert nem feltétlenül érdekel jobban, mint bármi egyéb és nem élvez kiemelt fontosságot az életemben. Ugyanakkor feltűnt a Marom tevékenysége, mert más, számomra érdekes ügyekhez kapcsolódott, így valamivel izgalmasabbá vált számomra maga a zsidó kulturális program, mivel olyan társadalmi kérdésekhez kapcsolódott, amelyek engem amúgy is foglalkoztatnak. Annak idején a Sirály, illetve később az Auróra programjaiban folyamatosan politikai és társadalmi kérdésekről volt szó, amelyekben például rendszeresen vesz részt a Marom... Szimpatikusabbnak, jobban megközelíthetőnek találtam, hogy általános, közéleti kérdéseken keresztül vált láthatóvá egy helyi, mondhatni budapesti magyar zsidó perspektíva. Mert egyébként nagyon nehéz általános zsidó perspektíváról beszélni, inkább kvázi elszigetelt zsidó identitásokról lehet szó.

ZSK2028: Mit gondolsz, léteznek kimondottan „zsidó kulturális kérdések”?

LG: Szerintem semmilyen kérdésben nem élvez exkluzivitást a zsidóság. Ugyanakkor beszélhetünk olyan kérdésekről, amelyekben a zsidóság más kisebbségekkel osztozik, például a vándorlás, a diaszpóra, az üldöztetések, vagy a migráció akár, továbbá a hontalanság élménye, illetve akár az internacionalizmus és mindezek identitásformáló hatása. A zsidóság nagyon gazdag írásos múltra tekint vissza, és ettől ezeknek a felsorolt ügyeknek és kérdéseknek egyfajta szóvivőjévé vált a nyugati kultúrában. Emiatt lehet a zsidó sorsra és identitásra, mint egy metaforára tekinteni, mint egy példabeszédre a világ népei számára, amelynek világraszólónak kellene lennie. Az írásbeliségen túl feltehetőleg társadalmi okai is vannak a zsidó hang hallhatóságának, mondjuk például az örményével szemben, de ez egy nagyon bonyolult kérdés, amelyhez felkészületlen vagyok... Biztos vagyok abban is, hogy nem az írásbeliség az egyetlen oka annak státusznak a kialakulásának, amelyet a zsidóság a nyugati kultúra történetében elfoglal. Mindenesetre amennyiben ezt egy metaforának tekintjük, akkor ezt kiterjeszethető az egész társadalomra, és úgy látom, ilyesmivel próbálkozik a Marom.

ZSK2028: És ez megvalósítható?

LG: Elvileg igen, gyakorlatilag viszont azt látjuk, hogy a folyamatot beárnyékolja a folyamatos, szó szerinti értelemben vett üldöztetése a zsidóknak úgy Magyarországon, mint külföldön.

ZSK2028: Mi volna akkor a megoldás?

LG: Nem tudom..., mivel két dolgot kellene egyszerre elérni: hogy a zsidó nép megpróbáltatásainak példáiból okulva az összes emberi társadalom jobbá váljon, másrészt hogy ne üldözzék a zsidókat. Szerintem mind a kettőt nem lehet elérni, vagy az egyiket, vagy csak a másikat lehet megcélozni. Tehát amennyiben ezt a kulturális sajátosságot egy példabeszédként meséljük el, például a zsidók üldöztetését, akkor azzal talán szélesebb körben lehetne eredményeket elérni, de az ugyanakkor nem irányulna közvetlenül a zsidóság sorsára, illetve nem jobban, mint bármi másra.

ZSK2028: Ezek szerint mégiscsak van létjogosultsága az ún. zsidó programoknak?

LG: Freud a Mózes és az egyistenhit című könyvében többek között arra a következtetésre jut, hogy a kiválasztottság okozza a zsidóság üldöztetését. Én úgy látom, Izrael problémája is hasonló: úgy sikerült megalapozni egy országot egy alkotmánnyal, hogy az egyedül a zsidóké. Rengeteg konfliktus ide vezethető vissza. Ha reményt szeretnénk látni a korábban említett metaforában és példabeszédben, akkor a történet egy olyan utópisztikus állapotban végződik, amelyben a zsidók megszűnnek zsidónak lenni.
A kérdésedre ezért azt tudom válaszolni, hogy esetleg olyan zsidó kulturális programoknak látom az értelmét, amelyek arra törekednek, hogy feloldják a zsidó kultúra exkluzív jellegét.

ZSK2028: És ez megvalósítható bármilyen módon?

LG: Azt nem tudom, de azt például kimondottan jónak tartom, hogy a Bánkitó Fesztiválon integrálva jelennek meg zsidó identitást tematizáló programok is. Ezzel azt sikerül elérni, hogy a zsidóságot, mint a világ egyik integrált népcsoportját egyszerűen természetessé és elfogadhatóvá tegye. Ez önmagában egy jó dolog.

ZSK2028: Az integratív hozzáállás volna a megvalósíthatóság kulcsa?

LG: Részben igen, viszont magát az ellentmondást attól tartok, az sem oldja fel. Ha például csak a saját életemet nézem, és azt látom, hogy az én zsidó identitásom formálója az és semmi más, hogy engem és a családomat áldozattá tettek, akkor az egyetlen erre irányuló programom az lehetne, hogy ezt megpróbáljam feloldani annak érdekében, hogy megszűnjön az áldozat-szerepem, magyarul: hogy megszűnjön a zsidóságom. Így tekintve erre az összefüggésre tulajdonképpen a Bánkitó korábban említett modellje is ennek ellenébe kormányoz, hiszen pontosan ezt az ellentmondásos zsidóságomat tartja fenn és fagyasztja be akaratom ellenére. Ezért vagyok tanácstalan ezzel az egész kérdéskörrel kapcsolatban....

ZSK2028: Szerinted milyen programok segíthetnék pozitív irányban ezt a folyamatot?

LG: Az az alapproblémám, hogy a saját zsidó öntudatom annyira zavaros és megfoghatatlan számomra, hogy amennyiben nekem kellene valamit szerveznem, azt sem tudnám, hol kezdjem... Emiatt nagyon nehezen teszek arra javaslatot,hogy milyen programok segíthetnének. Például ha azt mondom, hogy jöjjön létre ebben a témában egy kutatóközpont, tulajdonképpen az is ugyanazt eredményezné, amiről eddig beszéltem: az a tudomány, az az archívum és az a könyvtár jönne létre, ami bebetonozná pont azt az állapotot, amiből most kifelé kívánkozok. Tényleg két tűz között vannak a magamfajta emberek: egyrészt vágynak arra, hogy ebből az áldozatszerepből fölszabadulhassanak, valamint arra is, hogy tőlük függetlenül a zsidó üldöztetés példájából a világ tanulhasson. Ezek úgy tűnik, nagyon ellentmondásos motivációk.

Itt megint nagyon fontos megjegyezni, hogy az én zsidó identitásom – amelyet nem én választottam, és nem is jelent mást, mint ezt az üldöztetést – csak egy a számtalan lehetséges zsidó perspektívák és identitások közül. Sok más zsidónak feltehetőleg nem ez határozza meg az önazonosságát. Én magam a zsidóságból egyszerűen már szinte csak ezt örököltem.

ZSK2028: Azt ellentmondások és tanácstalanságod ellenére viszont közben gyakran foglalkoztok zsidó tematikával a műveitekben. Nemrég mutattátok be a A Kék Terem című projekteteket Tatán, illetve Budapesten. Ez micsoda és miről szól?

LG: Tulajdonképpen egy film és egy installáció, ami az egykori tatai zsinagóga átalakulásáról szól. Mégpedig az újkori átalakulásáról, mivel a tatai zsidóságot deportálták és nem maradt zsidó Tatán, a zsinagóga pedig üresen állt. Tervezték a lebontását, de az végül mégsem történt meg. A hetvenes években végül a Szépművészeti Múzeum pincéjében tárolt római és görög másolatgyűjteményét vitték oda és állították ott ki, így mentve meg az épületet, meg a szobrokat is. Kvázi dejudaizálták, eltűntették ezt a tátongó űrt, amit ez az épület maga megjelenített. Egy szégyenfolt volt a város közepén. Nemrég viszont eldöntötték a gyűjtemény újbóli költöztetését, aminek következtében a néhai zsinagóga elveszti az aktuális funkcióját. A mi beavatkozásunk egy javaslat, hogy miként lehet használni a teret, művészeti térként elfoglalva azt. Egy konkrét szobrászati beavatkozáson keresztül mutatjuk ezt be, mégpedig az ott található római és görög szobroknak a miniatűr méretű porcelán nipp változatait egy csoport MOMÉ-s kerámia hallgatóval helyben legyártattuk. Tehát egy porcelán manufaktúrát építettünk be a zsinagóga terébe, és az egykori római és görög tárlatot kicsiben legyártottuk porcelánból. Ezzel nemcsak a zsinagóga története által megjelenített Kádár-kori emlékezetkultúrára és -politikára, hanem a zsidó porcelán-manufaktúrákra is szerettünk volna utalni, amelyek Tatán lettek naggyá. Ilyen volt például a Fischer Mór által vezetett Herendi Porcelán, ami szintén egy zsidó tulajdonú vállalat volt a XIX. század közepe óta.

ZSK2028: Mindazon ellentmondások fényében, amelyeket korábban említettél, miért fontos mégis számodra például ez a projekt?

LG: Ez egy kétszemélyes projekt, amelyet a Tehnica Schweitz nevű Rákosi Péterrel közös formációnkkal hoztunk létre, én tehát egy szerzőtárs vagyok ebben, így arról tudok beszélni, ami számomra fontos: úgy érzem ehhez van hozzáférésem és jogosultságom. Egyben felelősségem, majdhogynem feladatom is ezzel foglalkozni, mintha ezeknek a történeteknek alternatív médiuma volnék. Hogy ez meddig van így, ezt nem tudom, és hogy miért van így, azt sem pontosan tudom, arra van érzékenységem és késztetésem, hogy ezeket a témákat újra és újra elővegyem.

Ettől a munkától én azt várom, hogy általa a bennem rejlő ellentmodások majd feloldódnak maguktól, hiszen a művészeti tevékenységnek kell lennie egy ilyen terapeutikus hatásának, amely segítségével egyrészt én magam közelebb juthatok a saját identitásnarratívám megértéséhez, miközben az abban rejlő traumák feloldozását is talán ettől várom.

(fotók: Rákosi Péter, beszélgetőtárs: KissPál Szabolcs)

ZSK2028: Mit gondolsz általában a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatáról?

BL: Hatalmas kínálata van a zsidó fesztiváloknak Budapesten, közülük a kommerciális alapon szerveződő fesztiválok programkínálata meglehetősen vegyes: a zsidó hívószóval úgy tűnik, mindent el lehet adni manapság, mondhatni nagy lett a ’hype’-ja a zsidóknak és mindennek, ami hozzájuk kapcsolható (lásd pl. Sóletfesztivál). A Kelet és Közép-európai egykori zsidó élet hűlt helye iránt nemzetközi viszonylatban is hatalmas az érdeklődés, a Dohány utcai zsinagógába és múzeumba áradnak a turisták.

ZSK2028: Van ezek között olyan, amelyet progresszívnek tartasz? Miért?

BL: Szerencsére léteznek minőségi, progresszív tartalmú zsidó fesztiválok, amelyek egy szűkebb réteget céloznak meg, ilyen pl. a zsidó vagy izraeli tematikájú játék-és dokumentumfilmeket felvonultató Zsi-Fi, vagy akár a Bánkitó Fesztivál, ami nevében ugyan nem zsidó, de jelentős zsidó tartalmat hordoz. Mindenik fesztiválról elmondható, hogy miközben párbeszédet kezdeményez, hidakat építve a többségi társadalom és a zsidóság között, egyben fontos kohéziós szerepet is betöltmagában a zsidó közösségen belül. Itt is fontos különbség, hogy az általam „kommerciálisnak” nevezett fesztiválok ezt a viszonyrendszert problémamentes, rózsaszín színben tüntetik fel, ellentétben az utóbbiakkal, amelyekestében árnyaltabb képet kaphatunk zsidóságról a bátor kérdésfeltevéseken és témaválasztásokon keresztül.

ZSK2028: Szerinted léteznek-e kimondottan zsidó vonatkozásúnak tekinthető kulturális kérdések?

BL: A 2B Alapítvány eddigi programjaiból remélhetőleg közönségünk számára is már markánsan kirajzolódik, hogy a zsidó kultúrával kapcsolatos szemléletünk a fesztiváloknál taglalt két csoportból a másodikhoz áll közel. Tevékenységünket a kísérletezés, a műfaji határok átlépése jellemzi, bátran nyúlunk olyan témákhoz, amelyekhez sok esetben csak félve mernek közelíteni a művészek ill. kurátorok. Így például évről-évre rendezünk egy Holocausttal kapcsolatos tárlatot, vagy említhetem peszachi kiállítás sorozatunkat is, ami idén már negyedik állomásához érkezett.  Ezek a súlyos jelentésekkel terhelt, nehezen megközelíthető és ábrázolható témák egy progresszív kortárs képzőművészeti térben, a 2B Galériában elhelyezve, felszabadítóan hatnak művészre és befogadóra egyaránt.

ZSK2028: Mi teszi őket azzá, kiket szeretnétek és kiket sikerül megszólítanotok?

BL: Fontosnak találjuk, hogy zsidósággal kapcsolatos kiállításaink ne csupán a zsidók számára bírjanak értékkel, hanem minden érdeklődő felfedezze bennük a számára kínálkozó jelentésrétegeket. Alapítványunk szellemisége nyitott, nem célunk belterjes, zsidók által csak zsidóknak szóló projekteket bonyolítani. Ez kommunikációnkra, PR tevékenységünkre is érvényes: kiállításaink és más kulturális eseményeink nem csupán a zsidó médiumokon keresztül kerülnek meghirdetésre, sőt! Ezzel is megerősítjük, hogy programjaink egyetemes kérdésekről, mindenkihez kívánnak szólni.

ZSK2028: Szerinted van-e létjogosultsága a mai magyarországi kulturális életben egy olyan kezdeményezésnek, amely kimondottan a zsidó kultúra kérdéseit tematizálná?

BL: Fogalmam sincs, hogy van-e szükség egy újabb zsidó fesztiválra... És itt nem a létjogosultságra gondolok, hiszen miért ne virágozhatna bármennyi virág ezen a mezőn? Inkább az eszközre, amellyel megpróbáljuk a zsidó hagyományt, kultúrát minél több ember számára elérhetővé, sőt átélhetővé tenni. Nagyon meg kellene gondolni, hogy érdemes-e pénzt és energiát ölni egy fesztivál elindításába azon a kulturális piacon, ahol érzékelhetően túlkínálat van hasonló kezdeményezésekből. Hacsak valami radikálisan eltérővel nem tudunk szolgálni, akkor semmiképpennem érdemes belevágni. De mitől lenne valami más, olyan amire felkapják a fejüket zsidók és nem zsidók?

ZSK2028: Milyen alternatív kulturális formákat látnál szívesen és szerinted hogyan lehetne ezeket működtetni hosszabb távon?

BL: Három dolog jut eszembe hirtelen, ami fontos lehet: szokatlan témaválasztások, helyszínek és szereplők. Mivel én ezen a területen mozgok, a kortárs vizuális művészet reprezentációja jut elsőre eszembe, ezen belül is az OFF Biennálé, ami kétévente próbálja bemutatni a NER-en túli képzőművészeti világot. Tulajdonképpen ez is valamiféle fesztivál, amelynek a tapasztalatai talán hasznosak lehetnek számunkra is.

Kérdés, hogyamennyiben nem ragaszkodunk a fesztivál formátumhoz, mi jöhet még számításba, mint zsidó kulturát tematizáló platform? Szerintem valójában bármi működhet: workshop, rádióműsor, podcast, önképzőkör, kiállítás, koncert, újság, kabaré, olvasókör, residency program, stb., a sort lehetne folytatni sokáig… Tulajdonképpen, ha van egy markáns gondolat, vezérszál, mottó, arra szinte mindent fel lehet fűzni. Attól tartok, hogy igazából nem is a formátumnak van a legnagyobb jelentősége. Sajnálom, hogy erre korábban nem tértem ki, pedig lehet, hogy azon a kérdésen múlik minden, hogy kik azok a hiteles, elhivatott, erős kisugárzású egyéniségek, akik köré szerveződnek majd e programok? Kik lesznek a motorjai, akik kitartóan biztosítják a lendületet? Ez a tulajdonság különösen felértékelődik, ha egy hosszabb távú és nem pop-up vagy kampányszerű tevékenységben gondolkodunk.

ZSK2028: Szerinted lehetséges-e olyan kulturális műhelyek létrejöttét kezdeményezni, elősegíteni, amelyek hosszabb távon életképesek és bővülésre alkalmasak. Ha nem, miért, ha igen, hogyan?

BL: Az emberi tényezőről, az elkötelezett szervezőkről már beszéltem, de nem lehet kihagyni egy tervbe vett kulturális projektnél a pénzügyi részt sem. Sokat dolgozom önkéntesekkel – lényegében a 2B Galéria működése a művészek önkéntes munkáján alapszik –, és látom ennek a működési formának a határait. Egy darabig működik lelkesedésből, de csak egy darabig... A hosszú távú, rendszeres munkát meg kell fizetni, másképpenhamar elfogy a lendület.

Hogy szükség van-e állandó helyszínre, ahol ezek a programok megvalósulnak, illetve hozzáférhetőek az érdeklődők számára...? Nem tudom. Az állandó helyszín mellett szól, hogy az emberek szeretnek egy ismert, megszokott közeget, ahol otthon érezhetik magukat, ahova visszajárhatnak. A 2B Galéria is egy ilyen hely, persze kicsiben.  Másrészről, ha azt nézzük, mennyi zsidó kulturális, közösségi tér van amelyeknek az infrastrukturális feltételeik adottak (remélhetőleg még több hasonló fog nyílni a közeljövőben!), és amelyek mindannyianugyanannak a néhány száz látogatónak a figyelméért küzdenek, akik hajlandóak elmenni a zsidó rendezvényekre, akkor úgy tűnik, a sikeres működéshez több kell, mint egy épület. Mindenesetre, ha a ZSK2028 rátalálna a megoldásra, én és a 2B Alapítvány szívesen leszünk partnerek ebben.

(beszélgetőtárs: KissPál Szabolcs)