CSS rules to specify families

Név

Göndör László,
színész, performer, rendező


gondorlaci_headshot_small

Göndör László színész, performer, rendező. Alkalmazott közgazdászként szerzett diplomát (Eltecon), majd az Egyesült Államokban, Portlandben folytatott színházi tanulmányokat (Portland Actors Conservatory). 2014-ben felvételt nyert a Portland Playhouse színészi tehetséggondozó programjába, amikor mégis úgy döntött, hogy hazatér, és szerencsét próbál a budapesti független színházi szférában. Azóta elsősorban a bázisának tekintett TÁP Színház és a Stereo Akt hazai és külföldi produkcióiban működött közre színészként, illetve alkotóként. Jelenleg három színházi előadást jegyez rendezőként.
Első rendezését, a BajuSScímű freakshow operát a Színházi Kritikusok Céhe 2018-ban a Legjobb zenés-szórakoztató előadáskategóriában jelölte.
2020-ban nyert a legjobb pályakezdő független színházi alkotókat támogató Staféta pályázaton, melynek keretében 2021-ben bemutatásra kerül a különleges sorsú, holokauszttúlélő nagymamájával készülő színházi duója - többek között a ZSK, az Orlai Produkció és a Trafó koprodukciójában.

Projekt: Nagymamával álmodtam / színházi előadás