2019-ben elindítottunk egy sorozatot networkünk tagjaival, amelyben az alábbi kérdéseket tesszük fel neki a magyarországi zsidó kultúrával kapcsolatban. 

1. Mit gondolsz általában a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatról (fesztiválok, programsorozatok, egyedi rendezvények)?
2. Van ezek között olyan, amelyet progresszívnek tartasz? Miért?
3. Szerinted léteznek-e kimondottan zsidó vonatkozásúnak tekinthető kulturális kérdések?
4. Mi teszi őket azzá és kiket kellene megszólítaniuk?
5. Szerinted van-e létjogosultsága a mai magyarországi kulturális életben egy olyan kezdeményezésnek, amely kimondottan a zsidó kultúra kérdéseit tematizálná?
6. Milyen alternatív kulturális formákat látnál szívesen? (pl. residency, lakás-műhely, ösztöndíjrendszer, oktatási projektek, pályázatok, stb) és szerinted hogyan lehetne ezeket működtetni hosszabb távon?
7. Szerinted lehetséges-e olyan kulturális műhelyek létrejöttét kezdeményezni, elősegíteni, amelyek hosszabb távon életképesek és bővülésre alkalmasak. Ha nem, miért, ha igen, hogyan?

Ha néhány ember egyszer csak meg tudja érteni egymást

CSERNE KLÁRA 1991-ben született. Zsidó-katolikus családban él. Első gyereke 2018-ban született. Mindennapjait a családi élet és az írás egymást kiegészítő, akadályozó és kölcsönösen segítő dinamikái határozzák meg. A két terület közös metszetei: a rituálék, játékok és ünnepek személyes tapasztalatai. Eredeti foglalkozása színházi dramaturg. A klasszikus színházi terekben uralkodó bezártságtól, sötéttől és tömegtől eltávolodva inkább erdőkben, könyvtárakban, utcákon, nyaralóhelyeken, magánlakásokban, gyárakban és sportpályákon dolgozik. Érdeklődési területei: a történetmesélés egyéni módozatai, a mágikus gondolkodás működése a mindennapi életben és az anarchista vallásgyakorlás. Jelenleg a MOME PhD kutatója.

ZSK2028: Mit gondolsz általában a globális és konkrétabban a magyarországi kortárs kultúra kontextusában megjelenő zsidó kulturális programok kínálatról (fesztiválok, programsorozatok, egyedi rendezvények)?

CSK: Sokat nézegetem ezeket, reménykedve abban, hogy lesz köztük olyan, ami nekem betalálna, és úgy érezhetném, hogy én vagyok az adott program célközönsége. Általában az az érzésem, hogy vannak olyan programok, amelyek a „felfedeztem, hogy én is a zsidó közösséghez tartozom” érzésre építenek, belépő szintű ismeretterjesztésre törekszenek, meg vannak a nagyon határozott pro-Izrael hangulatú dolgok, amelyekhez képest nekem egyszerűen árnyaltabb a világpolitikához való viszonyom, azt hiszem... Meg vannak a formális vallási programok, amelyek nagy részéhez nőként nehéz kapcsolódni. Most, hogy van egy gyerekem, ez is egy felületté vált, például az oktatási kínálat gyerekeknek, de azok sem vonzanak nagyon.

Én magam a Lauderbe jártam – ami egyébként nem volt rossz általános iskolának – és eléggé teljes társadalmi felelősségvállalási szempontokat adott nekem. Azt hiszem, azt a gondolkodásmódot, hogy amennyiben szükség volna valamire, nekem, vagy másoknak, és senki más nem csinálja meg, akkor azt nekem kell megcsinálni, ezt én a Lauderben szedtem össze. Volt ez a falu-projekt, ami arról szólt, hogy az osztály közösen egy falu, és volt egy terepasztal, amin mindenkinek volt egy saját építésű háza, meg ilyen kitalált szerepjátékos közösségi viszonyok, kinek mi a foglalkozása, rokoni kapcsolatok, ilyesmik... És ennek a mentén egy csomó izgalmas dolog előjött. Nyilván ez a jófej osztályfőnökön, meg hasonlókon is múlik, tehát a Lauderben is vannak jobb, meg bénább dolgok is. Például nemrég megtaláltam az ötödikes év végi szöveges bizonyítványomat, amiben az énektanár felháborodottan azt írta: “nem értem, miért viselkedsz ilyen rosszul”. Ez azért elég béna pedagógia. 

A lényeg, hogy nem nagyon látok olyan zsidó kulturális platformot, ami nekem a személyes élethelyzetemhez és az érdeklődésemhez passzolna. Hiányolom a nem cionista és nem is konzervatív közösségi szerveződési lehetőségeket. Megpróbálhatom úgy megfogalmazni, hogy az absztrakt jövőképet hiányolom, ami szerintem a zsidóságnak a sajátja, és bár hívhatjuk baloldalinak, de valójában nem feltétlenül az. Nem arra a fajta utópista baloldaliságra gondolok, amire a Tanácsköztársaság értékeire hivatkozó fejek mostanában, hanem egy egyszerre intellektuális, közben pedig érzelmes gondolkodásmódra. Költői és mégiscsak konkrét tervekre vágyom.

Ezt egyrészt olvasmányaimból merítem, másrészt engem a szüleim gyerekkoromban, a kilencvenes években a Chábádhoz járattak óvodába, úgy, hogy egy lakásban volt az ovi és mindössze hárman jártunk oda. És tulajdonképpen ez akkor tök jó volt, miközben egy szerencsés véletlen eredménye, egy időkapu, amikor egy hatalmas, és meglehetősen agresszív szervezet nem tudott még nagy lenni. Nagyon jó, ugyanakkor nagyon abszurd közösségi élmény volt, ami számomra egy ősképe annak, hogy milyen lenne egy jó intézmény.

ZSK2028: Melyek azok a programok, amiket progresszívnek látsz, ha van bármi ilyesmi ebből a kínálatból?

CSK: Például a 2B Galéria a programjait, meg a műsorpolitikáját.

ZSK2028: És miért?

CSK: Azt hiszem, esetükben elég jól megvalósul az a fajta bonyolultság, amire én vágyom. Hogy összetett témákat vetnek fel, amelyeket nem sikerül feltétlenül teljesen megfejteni. Tehát nem az a cél, hogy mindenki értse, és nem az a bevonódás feltétele, hogy mindenki egyenrangú legyen és ugyanazt kell csinálnia, hanem van valami olyan építkezés, amelynek nem egyformák az alkotóelemei, mégis valahogy összepasszolnak. Igen, ott érzek valami olyasmit, hogy az elmélet, meg a gyakorlat úgy klappol össze, ami nekem jól esik.

Ja és a Judapest.org, az mindennél királyabb volt. Csak sajnos még elég kicsi voltam akkoriban, amikor működött, úgyhogy nem írtam, csak olvastam. De abban is valahogy nagyon sok minden tudott egy platformra kerülni. De persze az volt a blogolás hőskorszaka, ez is hozzájárult a menőségéhez.

Ezekkel szemben nekem például az Aurórával van olyan személyes problémám, hogy egy csomó volt gimis haverom jár oda, amitől akár otthonosan is érezhetném magam, de nem megy, mert a zsidó kultúrával való kapcsolat nekem tök mást jelent. Egy ilyen fura idegenség-érzésem van ott mindig. Számomra nem jelent zsidó kulturális közeget ez, de azt hiszem, hogy a zsidóság mint kultúra felvetéssel sem vagyok teljesen kibékülve. Tehát én alapvetően vallásosabb ember vagyok egy picit annál, mintsem hogy a zsidó kulturális programok kielégítsék a zsidósággal való kapcsolatomat. 

ZSK2028: Ez nehezen szétválasztható a vallás és a kulturális programok zsidó kontextusban, nem?

CSK:  Igen, ez sokszor igaz, de a lényeg valahol az, hogy passzív fogyasztóként nézed-hallgatod a művészeti/kulturális eseményt, vagy aktív résztvevőként a jelenlévők együtt hozzák létre az eseményt magát is.

Ráadásul vannak ezek a kicsit skanzen-szerű zsidó programok, meg művészeti alkotások, amik még jobban összemossák ezeket a kategóriákat. Volt ilyen a Színművészetin, Kárpáti Petinek van egy haszid történetekből készült színdarabja, a Kilencedik kapu, és akkor abból kellett felolvasószínházat csinálni. Műpajeszok, hosszú szoknyák, fejkendők és kipák piálós huszonéves dramaturg-hallgatókon, meg ilyesmi óriási furcsaságok lettek ebből, mert a Novák Eszter ezt egy érdekes népi színezetű dolognak képzelte el, én meg nem bírok ilyen “egyszerű ortodox zsidók a XIX. századi lengyel kisvárosban” ruhákat magamra venni se színjátszósdiból, se sehogyan.

ZSK2028: Szerinted vannak kifejezetten zsidó kulturális témák?

CSK: Szerintem az oktatás az egy olyan kérdés, ami a zsidó vallásosságon belül egy kulturális jelenség. Egy csomó olyan oktatási formátum van a zsidóságban hagyományosan, amelyek sokkal hatékonyabbak, izgalmasabbak a frontális oktatásnál, és sokkal nagyobb mennyiségű tudás, illetve készség átadására is alkalmasabbak. Ezek hol vannak? Ez egy probléma szerintem.

ZSK2028: De mire gondolsz? Jeshiva, hevruta?

CSK: Igen, tulajdonképpen olyan párbeszéd-típusú beszélgetési módszerek, amelyek egyrészt az egyre bonyolultabb és bonyolultabb fogalmak és gondolati struktúrák gyakorlati használatát, másrészt meg az emberek egymással való beszélgetésének képességeit bírnák megtanítani. Meg a szociális valóság és az elképzelt dolgok közötti kapcsolat, tehát hogy amit én elképzelek, abból hogy lesz egy megállapodás közted és köztem.

ZSK2028: Aha, tehát a zsidó jog, meg az azzal kapcsolatos diskurzus.

CSK: Igen. Tulajdonképpen ez az egész jogértelmezési gyakorlat, ha nem egy hagyományőrzés és konzervativizmus keretben valósulna meg, akkor szerintem egy nagyon erős érdekérvényesítő és önérdek-képviseleti eszközzé válhatna. Szerintem ez egy nagy kulturális probléma: hogy a zsidó identitás mibenlétén ennyire fönn vagyunk akadva, öndefiníciók sokasága és önvédelem veszi körül. Ehhez képest a gyakorlatok tekintetében nincsen válasz arra, hogy mi is az, amit igazából megvédünk. Platformhiányos a dolog és úgy gondolom, hogy ennek gazdasági okai is vannak. Tehát, hogy nincs tér, nincsenek fizikai helyek...

ZSK2028: De mire? Arra, hogy ilyenek történjenek? Elvileg van nyolcvanhárom zsinagóga...

CSK: Van, persze, igen! De ki tulajdonolja, meg ki kezeli őket? ...és akkor nyilván a Mazsihisszel kapcsolatos problémák jönnek elő. Szerintem van egy politikai oldala is az egésznek. Eredetileg az imaházak úgy jöttek létre, hogy az emberek a magánvagyonukat összerakták és akkor csináltak egyet! Ez az az irány, ami szerintem a valódi érdekeltséget létre tudja hozni. Azt hiszem a kulturális zsidóság erről a fajta Mazsihisz-féle, ingatlankezelős vallási szervezetről próbál leszakadni. Ezt meg tudom érteni. Csak közben meg, ami marad, azzal kapcsolatban nem érezzük magunkat feljogosítva sokan. Az Aurórán belül mondjuk jó, hogy vannak konkrétan szombatfogadások, meg ilyen típusú imádkozási események és ünnepek. Szerintem a zsidó joghoz való haladóbb viszony, főleg  nőként,  a mostani közkézen forgó zsidó álláspontok nagy része alapján az azért elég hozzáférhetetlen...

ZSK2028: ...Magyarországon legalábbis...

CSK: ...Magyarországon, persze. Nyilván a Masorti, meg a modern orthodox, meg számos létező reform irányzat van, ezek viszont ilyen törpe, kisközösségek Magyarországon. Oda jár harminc ember, akikből huszonhetet ismerek. Van egy ilyen rossz érzés is, hogy én huszonhetet ismerek, és az anyám ismer huszonkilencet, és akkor az anyám barátaival találkozom, vagy az anyám tanítványaival. Jó lenne valahogy kilépni ebből a nagyon szűk világból. Erre szerintem  a nem zsidó vallásúaknak a bevonása valamilyen módon az egy megoldás lehet.

ZSK2028: Ezt akartam kérdezni, hogy szerinted kiket kéne? Szerinted milyen irányba kéne elindulni, és kiket kellene megcélozni ezzel?

CSK: A zsidó vallású emberek számának a szűkössége az egy ténykérdés. Azzal el lehet még érni pár embert, hogy ismeretet terjesztesz, hogy neked is vannak zsidó felmenőid, de valahogy ez nekem nem igazán okoz nagy közösségélményt. Vegyük a politikai, meg szervezeti oldalát, mert azt gondolom, hogy ebből előjön számos mozgalomépítési, vagy egyéni politikai cselekvésre sarkalló, vagy kisközösségi szempont, ami nagyon sok ember számára releváns lehet. Nem feltétlenül úgy, mint vallás. Nem érzem fontosnak, hogy egyszer csak lerántsam a leplet, hogy igazából ezt azért csináltuk, mert mi zsidók vagyunk. De valahogy zavarba ejtő is, mert nagyon sok mindent csinálok úgy, ahogy csinálom, gyerektábort, egyesületet, művészeti projektet, nem tudom micsodát mert van egy lappangó vallási indíttatásom hozzá. Néha azt érzem, hogy jobb lenne, ha a homlokomra lenne írva, vagy egy nagy Dávid-csillag lebegne a háttérben, és akkor tiszta lenne a helyzet. De ez is nehéz, mert amit a zsidó vallásról a fejek általában – beleértve a haverjaim nagy részét is – gondolnak, az még mindig messze esik attól, amit én magam gondolok róla. Tehát a közismereti zsidóságkép az szinte semmiben nem függ össze, vagy nagyon távol áll az én saját magamról alkotott képemtől is. Az ideáimtól meg végképp messze... Az is tény, hogy van egy kis bizonytalanság is bennem. Nagyon hosszú ideig meggyőződésem volt, hogy a magyar nyelvű vallási programok eszközök lehetnek arra, hogy többen foglalkozzanak ezzel. Ezt még mindig így gondolom valójában. Tehát, hogy ahogyan két világháború között volt például olyan, hogy magyar nyelvű imakönyvek nőknek, például a Pálmaág, meg a Miriam, meg több ilyen kiadvány is volt... Szerintem pragmatikusan tudomásul kéne venni, hogy a zsidók nagy része sem beszél, vagy imádkozik héberül, és hogyha szeretnék megértetni magunkat, akkor azt valamilyen fordítói, vagy tolmácsolási munkálatokkal muszáj áthidalni. Meg nyilván az is van, hogy ha az Isten létrehozta ezt a bonyolult világot, akkor csak megérti bármilyen nyelven, ahogyan pofázol vele. Van egy ilyen diplomáciai kérdés is, hogy mégiscsak van egy eredeti nyelve is a cuccnak, és lehet ő is nagyon udvarias velünk, meg mi is vele, van értelme nyilván az eredeti szövegeknek is...

ZSK2028: Van-e akkor ennek a dolognak létjogosultsága, ami kifejezetten zsidó kulturális kérdésekkel akar foglalkozni, egy olyan keret?

CSK: Abszolút van, azzal a kitétellel, hogy nagyon nagy kérdés, hogy mi is az a kultúra, ami annyira túlhasznált szóvá vált az utóbbi két-három évben, hogy elvesztette a jelentését. Nyilván minden szó akkor kezdi elveszteni a jelentését, amikor elkezdenek visszaélni vele. Kicsit azért a kulturális emlékezet, meg a nem tudom micsoda, az az igazán értékes dolgok privatizálásának a mosogatása, hogy persze a kulturális emlékezetben megmarad, de akkor én ezt most elteszem szépen, magát a tárgyat. És akkor ti majd emlékezhettek, hogy hogy kellett használni. Tehát hogy van szerintem egy ilyen fogalmi tisztázandó réteg, és az már önmagában érdekes. De igen, tökre azt gondolom, hogy lehet művészeti, meg vallási, meg jogi, meg politikai vonatkozása, és nem pedig kulturális csak. Vagy kulturális nincs, hanem az egy ilyen ernyőfogalom. Végül is valahány embert összeszedtetek, akiket ez megmozgat. Szerintem, ha első körben sikerül valami kommunikációt létrehozni ezek között az emberek között, az már tök jó. Nagy változásokat tud létrehozni – bár megjósolhatatlan, milyen időtávon – társadalmi szinten az is, ha kevés ember egyszer csak meg tudja érteni egymást. Hogyha annyi az eredmény, hogy tíz ember tud dumálni, vagy ha annyi az eredmény, hogy két ember tud dumálni, akik nem tudtak előtte közös platformra jutni, az már szerintem nagy hozadékkal járhat. Abban, amit ők egyébként csinálnak, és annak a hatásaiban. Nekem jól esne egy olyan platform, amelyen megmutatkozik az, hogy az én művészeti tevékenységem alapvetően a zsidósághoz kötődik. Mert azokon a platformokon amelyeket magam hoztam létre azt érzem, hogy már így is túl bonyolult, amit csinálok, és ha ezt is kiírom, akkor azzal elvesztem a közönség fonalát, hogy ez már túl sok. Tehát tulajdonképpen jó lenne, ha létezne egy ilyen – nem tudom, hogy intézmény-e, vagy csak valamilyen – közösség, amelynek keretei között lehet erre reflektálni, meg ami egy kicsit megmagyarázza magát, és nem az egyes emberekre van rábízva ez a dolog. Amit én csinálok, annak a felszínen nincsen a szó szoros értelmében zsidó tematikus vonatkozása, inkább a joggal, szabályokkal kapcsolatos témázás az, amibe én nyilvánvalóan a zsidó vallási kötődésem miatt futottam bele. Ezért nem tudok – mert nyilván ezen soha nem lehet – túllendülni azon a kérdésen, hogy mi a szabály, miért az, hogyan változtathatom meg, ki változtathatja meg... Ezek olyan fokon absztrakt dolgok, amit hogyha valakinek nincs zsidó oktatásban való részesedése, akkor nem is érzékeli, hogy ez valami, inkább egy stílusnak tűnik maximum a nem zsidó közönség számára. Az sem látszik, hogy ezek készségek volnának, inkább ez egy furcsa gondolkodásmódnak tűnnek.

Valahogy a konkrét és anyagszerű dolgok szerintem nagyon értékesek. Valós fizikai helyen valamit összerakni, ami aztán össze van rakva, vagy valamit lebontani, ami ezáltal megszűnik, elmenni egy jó messzi helyre..., tehát bontás-építkezés, kirándulás ottalvással, kajálás, stb. Igen, hogy a dolgokat egy kicsit így visszavinni a pragmatikus szintre. Beszélgetünk arról például, hogy sátoros ünnep, de bazd meg, föl tudsz építeni egy sátrat? Építsünk egy sátrat! És ez tök jó játékká tud válni! Ezek azok, amik elsőre eszembe jutnak, mert ezek vonzóak is azt hiszem,  tartalmaznak egy konkrétumot. Nyilván a műtárgy az azért egy jó cucc, mert az is ilyen szimbolikus jelentésekkel bíró konkrét valami, tehát hogy a képzőművészek azt hiszem helyzeti előnyben vannak hozzám képest, aki szövegekkel, meg eseményekkel, meg közösségek megszervezésével foglalkozom. Ehhez képest az tárgyiasuló műalkotások, az azokkal való foglalatoskodás az már eggyel konkrétabb, de nyilván meg ez kicsit ilyen egyéni tevékenykedés is. A konkrét, pénzzel összefüggő dolgok úgyszintén, tehát vegyünk együtt egy nem tudom mit, és aztán csináljunk vele valamit. Én azt hiszem a jótékonykodás az nagyon nem az a pálya. Mert hogy alapból a középosztálynak van egy jótékonykodás, meg egy ilyen szociális problémája, magyarán: egy csomó saját problémát nem old meg az értelmiségi baloldali középosztály, mert inkább másokon segít.

ZSK2028: De közben ez nem egy esszenciális része a zsidóságnak, hogy jótékonykodsz?

CSK: De igen, ugyanakkor azt is gondolom, hogy az, hogy megengedd, hogy neked segítsenek, az nincs benne annyira. Valahogy nekem ezekkel a jótékonysági civil szervezetekkel van egy egyre fokozódó nehézségem. Azok az arcok, akik ezekben részt vesznek, valójában saját maguk is egy csomó esetben segítségre szorulnának. Akár a lakhatási civil szervezetekben dolgozó emberek saját lakhatása sem megoldott, mert drágák az albérletek. De a jogvédő, vagy mentális betegséggel élőket támogató vagy számos hasonló szervezet esetében ugyanígy.  Ez lehet, hogy csak egy magyarországi helyzet inkább, és lehet, hogy mindig is így volt. De egy ilyen önismereti hiány van, hogy nem tudatosul, hogy csak akkor tudsz jól segíteni, ha saját magadat is kihúztad már a nagyon nagy szarból, és nem aprózod fel magadat teljesen. Nem tudom..., főleg ilyen well-being típusú dolgokra vágyom...
Odáig elvinném a kérdést konkrétan mondjuk, hogy hány olyan mikve van Magyarországon, ahova betehetném a lábamat? Egy van, de azt a Chábád üzemelteti, és akkor mi a másik lehetőség? Húzzunk el a természetes vizekbe megmártózni. De hol vannak fürödhető természetes vizek közelében működő zsidó intézmények? (A budapesti dunai fürdőzést azért nem biztos, hogy egy reális opcióként említhetjük….) Valahogy nagyon el van távolodva minden a természettől, a valóságtól, a valós szükségletektől.

Tehát mindenekelőtt az a jótékonyság, azt hiszem, hogyha valamilyen javakkal rendelkezik egy közösség maga, azokat mások rendelkezésére bocsátja. Ez olyan magabiztosságot adna a dolognak, ami most hiányzik.

Folyton pályázatokat írni, meg projekteket csinálni az egy ilyen nyomasztó tekintélyszemélyekre való várakozást eredményez. Pedig erre nincs szükség, hiszen ki fogja megmondani, hogy mit csináljunk? Mi magunk fogjuk tudni csak megmondani.

 Nincs meg az a pillanat, amikor azok, akik várják, hogy valaki megmondja, mi legyen, egymásra néznének, hogy ja, senki..., mi magunk vagyunk azok! Ez a pillanat még nem jött létre , mert ehhez arra van szükség, hogy találkozzanak egymással az emberek, és fölismerjék: „Á...!, mi magunk vagyunk azok!” Ez nyilván generációs kérdés is, mivel nem az anyukáink és apukáink fogják megoldani, hiszen ők próbálkoztak már a rendszerváltás után mindenfélével és abból maradt, ami maradt, meg lett, ami lett: nem túl sok. Ahhoz képest valami teljesen másik szituáció van most, mint amit akkor elképzeltek, hogy majd harminc év múlva lesz.

ZSK2028: Ha ezt most megcsináljuk, akkor létre tud jönni egy bővíthető műhely? Tehát ennek van jövője, és ez fenntartható? Hogyan fenntartható?

CSK: Valami nagyon egyszerű for-profit tevékenységgel, aminek nincs szellemi belépési küszöbe, hogy ehhez vagy ahhoz kell értened, hogy művelhesd, vagy hogy annyira sokat kellene hozzá gondolkodni, hanem a különböző szakmájú emberek mindannyian tudják ezt csinálni. Körülbelül a kajálás lehet az alapja.

ZSK2028: Egy konyhát csinálni, vagy mire gondolsz?

CSK: Aha, de talán ez nehezebben elképzelhető. Nyilván az még inkább egy irreális álom, hogy akkor legyen egy közös föld, amit mindenki művel, mint egy kibuc.. Amellett, hogy én a saját gyerektáboroztatós haverjaimmal abban vagyok, hogy telket vegyünk közösen, és ott lesz gyerektábor. Meg, ha beüt az apokalipszis, akkor meg odaköltözünk és egy önellátó mezőgazdaság lesz. Szerintem ez egy érdekes kérdés, hogy mi az a közös tevékenység, amit a zsidó kulturális hívószavakkal összehívott emberek hajlandóak lennének megcsinálni. Palacsintasütés? Uszodaüzemeltetés? Turkálót nyitni? Vagy érted..., ha lakásfelújító brigádokat csinálnánk, és lenne villanyszerelő, szobafestő-mázoló, az is menő lenne! Gyerekfelvigyázó szolgáltatás, az is ilyen alacsony küszöbű dolog, baby sitting, pl. szociális gondozó nyugdíjasoknak... Valami olyan cucc, amivel lehet pénzt keresni mindenféle etikai fennakadás nélkül, szerintem attól lenne fenntartható ez a kezdeményezés valójában.

(beszélgetőtárs: Schönberger Ádám)